A telefonom csőrgésére keltem fel. Ilyenkor tudom átkozni ezt a retket. Az éjeli szekrényemen keztem tapogatni mikor sikeresen megtaláltam a zaj forrását.
- Igen?! - szoltam bele a reggeli rekettes hangomon.
- Szia Blair. Ömm csak gondoltam megkérdezem, hogy vagy. - Chris hangjára egykis mosoly csúszot aaz ajkaimra. Vissza gondoltam a tegnap esti bulira. Olyan jó volt megint ott lenni, mintha Shop is köztüválnunk amkt volna akkor. Ott. Abban a pillanatban.
- Ja. Kösz jól vagyok.
- Nem lenne kedved a mai naopt velem lógni. Jól jönne a társaságod. - megleptem szavai hallatán de igazából semmi kedvem nem volt hozzá, inkább feküdtem volna egész nap.
- Ez nem igazán jó ötlet. Tudod elég sok dolgom van. - valamit muszály voltam hazudni ha nem akartam, hogy Chris mondjon valami olyasmit amitől eszembe jutna egy régi emlék vagy simán csak elrontaná a kedvemet. - Ohh értem hát akkor bocs, hogy felébresztettelek. - meg se várva a válaszom rámnyomta a telefont. Nemtörődve magam mellé doptam le a készülékemet. Kikeltem az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Kb fél órát tőlthettem bent mikor rászántam magam, hogy ki kéne már jönni. Sikerűlt kiválasztani egy elfogatható kinézetű ruházatot és lementem a konyhába egy kis reggelit összedobni. Természetesen anyám megint nem tartózkodott otthon, de legalább csönd és béke van.
A ''sok dolgom'' ellenére eléggé unatkoztam ezért gondoltam felnézek a skype-ra hátha van fent valaki ''elfogadható'' akivel tudnék ma találkozni. Christ ugyanis nem hívhatom ha már a reggel folyamán elutasítottam, még az is lehet, hogy megharagudott rám, de ez egy csöppet sem tud izgatni, majd megbékél.
Senki nem volt fent, hát ez szuper ez is az én szerencsém. Akkor nem maradt más minthogy nézzek valami filmet ami le is tud kötni egy pár órára. Imádom a horror filmeket ezért a Nemfogadott hívást választottam. Nem tudom miért de az ilyen filmek sokkal jobban letudnak kötni mint egy tőrténelmi film ami olyasmiről szól aminek semmi értelme és nem is érdekel senkit.
Majdnem leszédltem az ágyról mikor a legfosatósabb résznél hívtak a skypeon. Meg sem nézve, hoby ki is lehet az rányomtam a fogadás gombra.
- Te teljesen megőrűltél? Majdnem össze fostam gam mia...- nem tudtam befejezni ugyanis a másk fél kamerája bekapcsolódott és Christ pillantottam meg benne. Csúcs most magyarászkodhatok.
- Bocs nem akartalak megzavarni a semmittevésben- nevetett fel- de ahogy látomz a ''sok dolog'' amit reggel mondtál csak kifogás . lt, hogy ne legyél velem. Kicsit elszomorítottáll emiatt. -lebigyesztette az alsó ajkát de egy sunyi mosoly meghúzodott a szája sarkában.
- Nem akartalak lerázni csak nem volt kedvem semmihez. - mondtam unott hangon.
Elég jól elbeszélgettünk és ami még engem is meglepett folyamatosan megnevetetett a fejeket amiket vágott.
- Na jó. Átmegyek hozzád. Most. Készűlj fel rám. - kacsintottam neki egyet majd leraktam. Elég váratlanúl érhette ez az egész. Gyors felszakadtam a szobámba és rendbe szedtem magam. Egy kis alap sminket raktam fel és rásimítottam a már eleve egyenes halyamra. Belenéztem a tükőrbe és késznek nyílvánítottam magam.
Beszáltamz autómba és elindultam Chris felé. Rátapostam a gázra így kb. 20-30 perc múlva oda értem.
- Blair. -ölelt át. Viszonoztam neki majd eltávolodtam tőlle. Végig mért és beleharapott az alsó ajkába miközben egy halk hümmögés hagyta el a száját. Elmosolyodtam és bementem előtte anélkűl hogy behívott volna. Nagyon szép házban lakott. Chris levetődött a kanapéra és az ő példáját követve ugyan ezt tettem én is.
Rengeteget beszéltünk és nevettünk. Nem is értem valahogy mellete mindig jó kedvem lesz.
- Uhh megvannak még a régi képek. Nem akarod megnézni?
- De.- csillogtak fel a szemeim.
Az a sok kép. Az a sok emlék. Az a sok jó közös dolog. Fájt viszaidézni ezeket nagyon is fáj. Amikor megláttam egy fura dobozt.
- Ez mi? - kérdeztem Christ. Nem felt semmit ezért levettem a tetejét. Nem kifejezés, hogy hogy meglepődtem mikor megláttam a doboz tartalmát. Csak a mi képünket tartalmazta amin én és Chris voltunk.
- Ezt mind megtartottad? - néztem rá meglepett arcal. Chris nem nézett a szemembe ésgy kicsit elpirúlt.
- Ez a személyes kedvencem. - mondta és odanyújtotta nekem. Még haloween-kor készűlt róllunk ez a fotó amikor kicsit ittas állapotban Chris felkapot és megcsokóltuk egymást. Igaz, hogy akkor is csak barátok voltunk de valami kis szikra mindig is volt köztünk. Elmosolyogtam a kép láttán.
- Hát mit ne mondjak. Jó ki este volt.- a szemébnéztem és úgy mondtam. Ténylegígy gondoltam és ezt éresztetni is szerettem volna vele.
Egyre közelebb voltunk már egymáshoz. Szinte egyik percről a másikra arra lettem figyelmes, hogy a lába közt ülök és a hátam az ő mellkasának van préselve. A képek jöttek egymás után. Valameik feletébb vicces volt és olyat is találtunk amin jól látszott, hogy éppen összekeptunk valamin. Persze ezt az összes képet Shopie örökítette meg. Mindig azt mondta, hogy minden pillanatot le kell kapni, hogy ha később 5-10 év múlva elővesszük őket emlékezzünk milyen jó volt együtt. Igaza volt tényleg erre emlékeztem főleg amikor a régi csapat volt lefotózva a tónál azt valami felemelő érzés volt újra látni. Néha jól jött, hogy Shop a bőlcsességeivel árasztott el minket. Imádtam mikor okoskodott. Még ha néha idegesített később beláttamhogy igaza volt.
- Shop jól tette, hogy minden pillanatot lekapott.- wow néha azt hiszem hoy Chris a gondolataimban olvas. - Emlékszel. Régen mindig azt mondta, hogy a mi csapatunk olyan mint egy család. Soha semmi es senki nem tudna minket elválasztani. És szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nekünk olyasmi járt ami masnak soha nem adatik meg. Egy olyan társaság ahol otthon érzed magad. Nem érdekes, hogy hol vagy, vagy éppen mit csinálsz, mert tudod, hogy ők mindig melleted lesznek. De ha valaki nem lesz köztünk a szívünkben ugyan úgy megtarthatjuk az emlékét és bízunk benne, hogy minél hamarabb haza ér.
Szava hallatán bekönyeztem. Shop-nak ez volt a legnagyobb bőlcsessége ami az
én helyzetemre a legtalálóbb most ugyanis én még a mai napig őrzöm a Sho-al való emlékeket és még most is várom, hogy haza jőjjön és a nyakába ugorhassak. És jól lecseszhessem amiért nem köszönt el tőllem csak elment egy nagy ürességet hagyva maga után.
- Sajnálom nem akartam, hogy miattam sírj.
- Nem miattad sírok. Shop miatt. Annyira hiányzik Chris. - a nyakába borúlva keztem el zokogni. Egyből átőlelt és a hátam kezte el simogatni annak reményében, hogy megnyugszok.
- Shhh Blair ne sírj. Én itt vagyok neked. Mindig is itt voltam.
Könnyes szemekkel néztem bele az ő csokoládé barna gyönyörű szemébe. Nem tudom, hogy az emlékek miatt, az állapotom miatt, Chris miatt, vagy egyszerűen csak ez tűnt most jónak de közelíteni keztem Chris ajkai felé amit ő is észrebett és nem távolodott el. Nem csókoltuk meg egymást de súrolták az ajkaink a másikét. Én sem és Chris sem mert lépni. Csak így űltünk egymással szemben amikor már nem bírtam tovább. Valamiért késztetést éresztem, hogy az ajkaimat az övére taoasszam. Szinte már csalogattak.
És megtőrtént. Megint érezhettem édes csókját. Chris az ölébe húzott így lovaglóülésben ráűltem. Egyre szenvedélyesebben csókoltuk egymást. Chris megnyalta az alsó ajkam bejutást kérve amit én gondolkodás nélkűl meg is adtam neki. Olyan jó volt. Minden kitőrlődött a fejemből. És ami a legdúrvább még Shop hiányát is elfelejtette velem ez a csók. Pedig soha nem hittem volna, hogy ez bekövetkezhet.
Levegő hiánya miatt el kellet válnunk amit kissé bántam. Semeikőnk nem tudott megszólakni csak egymás levegővételét halkgadtuk. Rámosolyogtam Chris-re aki azonnal viszonozta. Igen. Megint azt éreztem mint tegnap a tónál. Itthon vagyok és azt érzem, hogy e pillanatban újra rátaláltam. Rátaláltam a nyugalomra és nem a szomorúság, félelem, nyugtalanság, csalódotság és a legnagyobb a HIÁNY van helyette.
A többi kép amik a dobozban voltak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése